2025 TAVASZI HÍREK
Az őszi árvíz utáni takarítás ugyan bravúrosra sikerült versenyzőink, barátaink, és a segítőkész szülők segítségével, azonban a falak által felszívott víz sajnos az épület belső festésén alapos nyomot hagyott. Most örömmel adhatunk hírt arról, hogy a tavaszra kiszáradt falak, az öltözők, konditerem, zuhanyzók, folyosók, lépcsőház festése, és a konditerem világításának felújjítása elkészült. Vigyázzatok a szép falakra, a tisztaságra az épületben!
Felnőtt válogató és ifi tájékoztató Szeged:
Az idei év első és egyetlen felnőtt válogatóján és az ifi tájékoztatón természetesen az AVSE versenyzői is képviselték az Egyesületet.
Gombos Dani csoportjában készülő ifijeink elhelyezhették magukat a mezőnyben, az éles pályákból tanulhattak, új energiát meríthettek a helyezésekből. Nekik a válogatás később kezdődik, sok sikert kívánunk az idényre!
Az U23-asok ezúttal a felnőtt mezőnnyel együtt versenyeztek, nekik is mint a felnőtteknek ez volt a válogató verseny az idei év nemzetközi versenyeire. Horváth Áron fejlődése szemmel látható, nagyon értékes pályákat ment egyesben 200-on és 500-on egyaránt. Áronnak a bajnokságokra kell készülnie idén, feladat az egyesek mellett pontszerző csapathajókat is kiállítani a bajnoki futamokra.
Egyesületünk volt versenyzője az olimpiai negyedik, felnőtt világbajnok Csizmadia Kolos ismét bebizonyította versenyzői nagyságát. Kolos megnyerte fő versenyszámát a 200 méteres egyes döntőt, így ebben a számban idén ő indulhat a világversenyeken. Párosban az utolsó pillanatban ült csak össze a fiatal Fodor Bencével, és csodálatos teljesítményt nyújtva ezüstérmet szereztek akajak kettesek ötszáz méteres döntőjében. Ennek köszönhetően Szegeden a világkupán ők is indulhatnak ebben a számban.
Drukkoljatok Kolosnak a világkupákon, gyertek Szegedre, tanuljatok a világ élvonalától!