TAVASZI HÍREK, ÚJ VONTÁKKAL KEZDŐDIK A SZEZON
ÓRIÁSI SEGÍTSÉG SZPONZORUNKTÓL!
Az INTER-ÉPFU Kft. jóvoltából szinte újszerű hajószállító vontákkal várhatjuk a versenyeket. A nagy és a kis vontánk egyaránt megjárta az INTER-ÉPFU szervízét ahol Tapodi László ügyvezető igazgató irányításával készült el a teljes felújítás. Tapi aki egyébként egyik legeredményesebb masters versenyzőnk, évek óta támogatja az AVSE -t valamint Csizmadia Kolost egyaránt. Nagyon hálásak vagyunk az INTER-ÉPFUNAK és Tapodi Lacinak egyaránt! Köszönet a szponzorációért!
A tél végén Dél - Afrika felé vettük az irányt felnőtt csapatunkkal. A minden igényt kielégítő edzőtábor a főváros Pretoria mellett található, és nem véletlen hogy évről évre visszajár ide a magyar válogatott. Csizmadia Kolos legnagyobb feladata ebben az évben hogy a már automatikusan működő kétszáz méterről átálljon az ötszázra, megerősítve helyét a középtávú csapathajókban. Kolost ezúttal Korompai Laci és Krizsák Szabi kísérte el, de a felkészülésben részt vett Kammerer Zoli is.
Afrika után, egy kis hazai pihenő után a csodálatos andalúziai Sevillában folytatjuk az alapozást. Ide már Apagyi Levente is velünk tartott. Terveink szerint a sevillai táborban kipróbáljuk a Kopasz Bálint Csizmadia Kolos párost is!
