NYÁR VÉGI AKTUALITÁSOK
Mint bizonyára már értesültetek róla, olimpiai negyedik helyezett, felnőtt világbajnok versenyzőnk a Budapesti Honvédba igazolt. A szakmai munkát természetesen továbbra is eddigi edzőjével és AVSE-s csapatával végzi, de sportpályafutását a Honvéd finanszírozza.
Közben lezajlottak a nemzetközi világversenyek. A halifaxi világbajnokságról Kolos bronzéremmel tért haza, a müncheni Európa Bajnokságon pedig a négyes tagjaként negyedik helyet szrzett.
Paraversenyzőink is szépen helytálltak, teljesítményükben előre léptek, szép döntős helyezéseket szereztek. Molnár Niki fejlődése biztató, így reményeink szerint a párizsi paralimpiáig András mellett Ő is kvótás helyezést tud szerezni!
Korompai László a válogató versenyeken és a Magyar Bajnokságon elért helyezései alapján bekerült az Egyetemi és Főiskolás Világbajnokságra utazó csapatba. K-2 200m -en és K-4 200m en képviseli a hazai színeket a Lengyelországban megrendezendő világversenyen!
Szolnokon lezajlott a Felnőtt Magyar Bajnokság, ahol három aranyéremmel az éremtáblázat 10. helyén végzett az AVSE!
Gratulálunk versenyzőinknek az egész éves szerepléshez!