A LEGFRISSEBBEK A FELNŐTTCSAPAT HÁZA TÁJÁRÓL

Felnőtt és U23 as csapatunkban több személyi változás is történt. A tavalyi csapatból távozott Csontos Zsolt, aki Bulgáriában folytatja a pályafutását. Kovács Márk a Delta SE - be igazolt. Tizenhat közös év után megváltunk Dudás Miklóstól is. Miki más egyesületben folytatja a pályafutását amihez sok sikert kívánunk!

Csapatunkhoz érkezett viszont Nikodém Patrik a KSI ből. Patrik az utóbbi évek utánpótlásának  igéretes sprintere, reméljük versenyzői pályafutása az AVSE ben teljesedik ki!

Balaska Márk a Honvéd felnőtt világbajnok sportolója már tavaly is csoportunk felé kacsintgatott. Apagyi Levivel közösen értek el egy csodás bronzérmet a szegedi világbajnokságon. Idén csatlakozott csapatunkhoz, igaz Honvédosként versenyez tovább, Kolossal próbálják kivívni az indulási jogot 200 párosban.

Az olimpia halasztásával sajátos idénynek nézünk elébe.  A vírus miatt versenyek nincsenek, azonban a motíváció fenntartása érdekében az MKKSZ edzésversenyeket szervez, a csapathajók részére. Versenyzőink a K-4 500m -es számban érdekeltek, Birkás, Balaska, Dombvári, Csizmadia Kolos összeállításban. Reméljük a  tavalyi kvótaszerző négyes legnagyobb ellenfelei leszünk! Az első edzésverseny június 2.-án a második 30.-án lesz Szolnokon.

A vizi munkát Csepelen vágezzük,azonban heti három alkalommal az AVSE-ben kondizunk.

Az első igazi tétverseny az U23 as és a Felnőtt bajnokság augusztus végén, ami válogat a szeptemberi nemzetközi versenyre, ami ha minden jól megy még világbajnokság is lehet.

 

 

A LEGFRISSEBBEK A FELNŐTTCSAPAT HÁZA TÁJÁRÓL hozzászólásai

Szólj hozzá

0.014 mp