A szezon eddig csodálatos és még nincs vége!

Versenyzőink alaposan kitettek magukért ebben a szezonban. Felnőtt csoportunkból a duisburgi világkupán fényes sikert aratott Apagyi Levente és Csizmadia Kolos, megnyerték a 200m-es párost. Kolos egyesben pedig harmadik lett. A válogatókon kibérelték a dobogó második fokát, a második válogatón Kolos hatalmasat vágtatott 200 egyesben és tökéletes hajóberúgással megszerezte az első helyet.  Az U23-as VB-n Plovdivban a döntő Kolosnak nem sikerült tökéletesre, azonban így is hatodik lett, ami nagyszerű eredmény.

Az utánpótlás bajnokságon Fadd Domboriban, Katula Bence szerzett aranyérmet, a serdülők között pedig Mizsér Márk remekelt két arany és egy ezüst éremmel. Teljesítménye ORV indulást ér, szeptemberben Poznanban két egyest, és egy négyest indul a legrangosabb nemzetközi utánpótlás versenyen.

Szolnokon rendezték az egyetemista sportolók világbajnokságát, melyen tiszta egyesületi négyesünk 200m-en bizonyított és hatalmas versenyben bronzérmet nyert, Sikter-Kovács-Varga-Havasi összeállításban. Sikter Robi Kovács Márkkal párosban hatodik helyezést szerzett. A másik nagy egyetemi seregszemlén az Európai Universiadén Kovács Márk egyéni bronzérmének örülhettünk.

Az idei év nagy kérdése volt hogy az eltiltásából visszaérkező Dudás Miklós hová ér vissza a mezőnybe? már a válogatókon látszott Miki jó formája, a világkupán a négyes válogatózáson mindkét esetben meggyőző négyesben ült, így bekerült a felnőtt VB 500 m-es négyesébe. Montemorban a VB-n remek versenyzéssel bronzérmes lett Miki, Tótka, Molnár és kuli társaságában. egy évvel a kvalifikációs VB előtt biztató eredmény a jővőre nézve.

 

A szezont a Felnőtt bajnokság és az ORV zárja, reméljük fényes FÉMALK BOMBA-AVSE sikerekkel!

 

A szezon eddig csodálatos és még nincs vége! hozzászólásai

Szólj hozzá

0.002 mp