Az év világversenye a Szegedi Világkupa!
VERSENYZŐINK NÉGY ÉRMET SZEREZTEK A SZEGEDI VILÁGKUPÁN!
Sajnos ebben az évben a vírushelyzet miatt minden világversenyt töröltek a nemzetközi versenyműsorból, így felértékelődött a szegedi világkupa értéke. Az AVSE -ből négy versenyzőnk kapott meghívót a nemzeti csapatba. Csizmadia Kolos és Apagyi Levente kétszáz egyesben és vegyes párosban kapott indulási lehetőséget, valamint Kolos az ötszáz négyesben is szerephez jutott. Para versenyzőink megszokott számaikban, egyes kajakban indulhattak, felmérhették fejlődésüket, jelenlegi formájukat.
Molnár Niki és Rozbora Andris versenyeivel, és ezüstérmeivel kezdődött a világkupa. Mindkettőjük futamaiból látszott hogy hatalmasat fejlődtek tavaly óta. Reméljük jövőre még kitart a fejlődés és mindketten eséllyel szállhatnak harcba a paralimpiai kvótákért!
Talán a férfi 200 méteres egyes számban gyűlt össze a legerősebb mezőny, az angol és a spanyol sprinter királyok kivételével mindenki itt volt aki számít az élversenyzők közül. Kolos a tavalyi VB teljesítményét túlszárnyalva, elképesztő pályát produkált a döntőben. Egyedül az olasz Di Liberto tudta megelőzni. Kolos maga mögé utasította a már olimpiai kvótával rendelkező sprintereket, és azokat egyaránt akikkel jövőre találkozhat a kvótaszerző versenyeken. Apagyi Levi hibátlan pályákat teljesített az elő és a középfutamban egyaránt, de ezúttal ez a B döntőhöz volt elég. A B döntőben Levi megintcsak szuper pályát jött, nemcsak megnyerte a futamot de maga mögé utasított világklasszis versenyzőket is.
A mix párosban sprintereink az UTE világbajnoki bronzérmes női páros tagjaival ülhettek egy hajóba. Kolos Lucz Annával, Levi Kiss Blankával indult. A mezőnyben minden kétszázas klasszis hajóba ült, ezért rendkívúl nagy dolog Kolosék aranyérme. Végig vezetve, elsőként vágtattak át a célvonalon. Levi és Blanka épphogy lecsúsztak a dobogóról, és negyedikként értek célba.
Az AVSE versenyzők mérlege a világkupán egy arany és három ezüstérem, ami minden várakozást felülmúlt! Ezt a remek formát kell átmentenünk a jövő évi kvótaszerző versenyekre! HAJRÁ AVSE


