INDUL A SZEZON
Véget ért a tavaszi alapozó időszak, nagy várakozással tekintünk a 2019-es versenyek elé! A tavaszi melegvizes edzőtáborok jól sikerültek, Packóék Horvátországban, Apagyi Levi és Csizmadia Kolos az USA-ban készülhettek. A táborból hazatérve a Packó csapat az AVSE-ben, a felnőttek pedig a Kollonics viitelepen folytatták a felkészülést. Kolosaz INTERÉPFU Kft. támogatásával megkapta új NELO 7-es hajóját, reméljük maradandó teljesítményt nyújt majd benne. Az első verseny május 11-12.-én Szolnokon a rangsoroló, ahol a felnőttek 200m egyesben és 500m párosban mutatkoznak be, legjobb serdülőink pedig az ifi mezőnyben 1000 és 2000 m-en mérik össze tudásukat az utánpótlás élmezőnyével.
Május végén az első válogatón már élesbe fordul a verseny, ott már a világversenyeken való indulásért megy a harc.
Ami már biztos, hogy június 1-2 .én Csizmadia Kolos és Apagyi Levente a Világkupán, Duisburgban indulhat. Emlékeztetőül, tavaly Kolos egyesben harmadik, párosban Levivel világkupa győztes lett.
Kövessétek a verseny eredményeket, drukkoljatok versenyzőinknek!
2019 -ben is HAJRÁ FÉMALK BOMBA AVSE!!!